Trianon felülvizsgálatát kéri az ENSZ-től

Õszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszûnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet fõtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elõ:

Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlõ elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára Dominium

Az ENSZ most jóváteheti akkori közömbösségét
Elhallgatott követelés, mely Trianon felülvizsgálatát kéri az ENSZ-tõl

Õexcellenciája Carla del Ponte
Fõügyész
ENSZ Háborús Törvényszéke
New York – Hága

Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlõ elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára

Excellenciád!

Õszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független. Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszûnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet fõtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elõ:

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítõ 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerzõdések jogi szempontból történõ felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerzõdések érvénytelenek és kérem a szerzõdések hatályon kívül helyezését.

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlõ elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet fõtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitûzését.

Indoklás

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelõsség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerzõdés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg. A Békeszerzõdés elõtt a Magyar Királyság területe 325.411 négyzetkilométer volt, lakosainak száma 20.886.000 fõ. A Békeszerzõdés következményeként az ország területe 92.863 négyzetkilométerre, míg lakosainak száma 7.615.000 fõre csökkent.

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetõit felelõsségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelõsségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértõ kollektív felelõsségre vonás alól. Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetõk bûneiért és törvénysértéseiért nem felel.

Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetõit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenõen Magyarországot hatalmas öszszegû kártérítés megfizetésére is kötelezték. Ez az eljárás több szempontból is törvénysértõ.
A szerzõdés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103.093 négyzetkilométer (31,8%), 5.256.451 fõ (25,2%)

- Az egész Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 négyzetkilométer (13,1%), 2.621.954 fõ (12,6%)

- Jugoszláviához: 20.551 négyzetkilométer (6,3%), 1.510.897 fõ (7,2%)

- Csehszlovákiához: 61.633 négyzetkilométer (18,9%), 3.515.351 fõ (16,8%)

- Ausztriához: 4.026 négyzetkilométer (1,2%), 292.031 fõ (1,4%)

- Lengyelországhoz: 589 négyzetkilométer (0,2%), 24.880 fõ (0,1%)

- Olaszországhoz: 21 négyzetkilométer (0%), 49.806 fõ (0,8%)

- Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 négyzetkilométer (71,5%), 13.271.370 fõ (63,5%)

– Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 négyzetkilométer (28,6%), 7.615.117 fõ (36,5%)

Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:

- Oroszország részére 200 millió USD,

- Jugoszláviának 50 millió USD,

- Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerzõdés kimondta, hogy amennyiben a szerzõdõ felek a szerzõdésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerzõdésszegést követnek el, amelynek alapján a szerzõdés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor. A Békeszerzõdéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerzõdést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élõ valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült:

Történelmi tény az elcsatolt területen élõk más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok – Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – szerzõdésszegést követtek el. Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történõ költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek.

A Szerzõdéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenõrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részérõl 1920. évtõl kezdõdõen nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekrõl gyakorlatilag eltûnt. Ez a háborús bûntett miatti felelõsséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több mint 40.000 magyart mészároltak le a Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendõk az 1910-es népszámlálás adatai is.

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerzõdést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:

- A Szovjetúnió, mint egységes állam megszûnt.

- Jugoszlávia, mint a Szerzõdést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszûnt létezni.

- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszûnt.

A változások miatt a Szerzõdés a jogi formájában sem tartható fenn. A fentieken túlmenõen a következõkre kívánok még rámutatni. A Békeszerzõdések következtében Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték:

Haditengerészetüket ért kár színarany értékben:

– hadihajó 60.000 kg színarany

– hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg

– hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg

– hadikikötõi felszerelések 10.000 kg

– 801 db hajó 80.000 kg

– Fiume kikötõ felépítésének értéke 21.300 kg

– Fiume kikötõ ingó és ingatlan értéke 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg

– összesen 974.085 kg színarany-érték.

(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértõ adatain alapulnak.)

További veszteségek:

– az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,

– a szénbányák 80 %-a,

– az erdõk 90 %-a,

– a vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,

– a felbecsülhetetlen értékû mûkincsek,

– Fiume, az egyetlen tengeri kikötõ elvétele,

– az összes tengeri és folyami hajók.

Közismert tény, hogy a Békeszerzõdés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetõen egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzõkönyvekbõl, visszaemlékezésekbõl egyértelmûen igazolhatók.

A továbbiakban a Szerzõdés létrejöttében és a Szerzõdés megkötése utáni idõszakban hivatalban lévõ politikai személyiségek véleményét idézem:

David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én elõadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekrõl David Lloyd George az emlékirataiban szól. Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelõsségét.

Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."

Robert Cecil angol delegátus szerint a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy "idõrõl idõre határrevíziót eszközöljön." Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következõket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe." Az angol diplomata "Peacemaking" címû könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következõt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább elõkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."

Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erõt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.

A késõbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következõket írta Wilson elnöknek: "Én csak egy vagyok azon milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket gerjesztenek. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását."

Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."

A Trianoni Békeszerzõdés tárgyalása során több esetben felvetõdött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselõ Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselõ államnak ismerjék el.

Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétõl annak befejezéséig harcoltak Németország-Ausztria-Magyarország ellen.

Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. A magyar delegáció a kényszerítõ körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerzõdést. Ez az aláírás – mivel a kényszerítõ körülmények hatására történt – mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.

A közelmúlt – de a Békeszerzõdés következményeivel szorosan összefüggõ – jellemzõ példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történõ visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív. Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élõ magyar anyanyelvû lakosság – akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatálya alá tartozna – semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.

Záradék

A petícióból kitûnik, hogy a Trianoni szerzõdés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerzõdés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerzõdés kollektív büntetésrõl rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerzõdés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élõ magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtõl kezdõdõen olyan bûncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el. Szükséges annak bíróság által történõ kimondása, hogy a fent említett Szerzõdések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg. A büntetõjogi felelõsség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részérõl minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fõ részvételével javaslom, amelyekbõl 10 szakértõt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna. E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják.

Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetõsége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetõsége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét. Tisztelettel:

Prof. Ludwig von Lang
fõtitkár
INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS
. Zürich, 2001. február 20.

Forrás: www mariaorszaga.hu